Fákról, madarakról - Társasköri Kultúrkaranténn

Fákról, madarakról - Társasköri Kultúrkaranténn
2020. május 10., 19:00

TÁRSASKÖRI KULTÚRKARANTÉN

A veszélyhelyzet miatt bizonytalan ideig az Óbudai Társaskörben is minden rendezvény elmarad, de mi sem szeretnénk, hogy kultúra nélkül maradjanak, így zenékkel, videókkal, cikkekkel készülünk az elmaradt programokhoz kapcsolódva.

Madarak és fák napja a Társasköri Kultúrkaranténban

Ezen az estén Czigány Ildikó zenetörténész, a Malév első női pilótája, számos irodalmi kötet szerzője, lelkes természet és állatbarát vitt volna minket egy képzeletbeli utazásra fel, a madarak közé.

Fogadják szeretettel írását:

Fákról, madarakról

Beethoven egy alkalommal lakóhelyet keresvén állítólag megkérdezte: „Hol vannak a fák?” „ Fák itt nincsenek” – hangzott a válasz. „Akkor nem kell. A fákat jobban szeretem az embereknél.

A fák az idő múlásának és a megújulásnak is szimbólumai. Ők a leghosszabb életű lények a földön. Akik gyorsan nőnek, puhább marad a faanyaguk és hamar felélik életüket – 100 év jut „csak”nekik, a fűznek, a nyárnak. A lassan növők, nehéz körülményekkel dacolók fája kemény lesz, életük pedig hosszú. Leghosszabb talán a kaliforninai Szálkástobozú fenyőé. Állítólag 4000 éves példánya is él. De bibliai időkből maradhatnak ránk az Olajfák is. A nálunk élők közül a tölgy, a hárs él igen soká.

A fák csak állnak és néznek… Mindent tudnak. Megkérdezhetjük őket, beszélhetünk velük, erőt meríthetünk hatalmas lomb- és törzstestükből, átkarolva őket. Hallgathatjuk lélegzésüket a szélben.

A fa élőhely. Rengeteg társnak ad otthont. Magasan fészkelnek a sárgarigó vagy a picike sárgafejű királyka… Odúiban cinkék, bankák, légykapók, harkály, mókusok és pelék laknak. Leveleiken, repedéseikben rovarok, lepkék, édes nedvű mézelő tetvek, cincér, szarvasbogár él. Egy békánk is felmászik a fára! A zöld levelibéka. A kidőlt fa, a korhadó fa is élőhely és élő rendszer része, lebomló anyagait visszaadja a földnek.

Fa plusz fa persze még nem erdő. Más az ültetvény és más az erdő. Van benne fajösszetétel, koreloszlás. Az erdő, vagy liget öngyógyító, bonyolult, kényes egyensúlyú rendszer. Minél változatosabb, annál életképesebb. Egyetlen hangból még sosem lett szimfónia. A sokféleség harmóniájából, visszatérő témáiból, variációiból lesz a műalkotás és a természet alkotása. Az, hogy egymásután megszólaltatom a zongora hangjait, az még nem zene.

És a Madarak… Szent-Ferenc prédikált nekik. Borsos Miklós szoborba örökítette röptét, Picasso megrajzolta. Rembrandt, Renoir megfestette. Meghódították a levegőt! Még másfél évszázaddal ezelőtt is azt hittük, ember számára lehetetlen a repülés. Tanultunk tőlük és repülőgépet gyártottunk. De még mindig sehol sem vagyunk, szárnyuk bonyolult kifinomultsága, navigációjuk messze előttünk jár. Hangok, színek, szárnyak. Tudnak énekelni és tudnak repülni! A lélek, a feltámadó lélek örök szimbólumai. Stravinsky Tűzmadarának legendája a legtöbb régi kultúrában felbukkan.

A legintelligensebb állatfajok között nem kevés madár van. Varjúfélék, papagájok, például a jákó, az ara papagájok. Ha otthonunkba fogadjuk őket, legalább annyi törődést igényelnek, mint egy kutya.

Madárkollégáim sok zeneszerzőt megihlettek. Kitalálják, kiket? Egy francia zeneszerző madárkatalógust komponált. Gli Ucelli (A madarak) címen zenekari mű született 1927-ben. Ki írta? Az A dúr legendában (zongorára) Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál. Kinek a műve vajon? Melyik német opera 2. felvonásában van Erdei jelenet, amelyben a főhős megérti a madarak beszédét? Melyik szimfóniában szólal meg a fülemüle, a fürj, a kakukk, a sármány?

A természet és a művészet efféle alkotásairól beszélgetnénk és hallgatnánk irodalmi idézeteket, Tóth Árpád, Nemes-Nagy Ágnes, Simon István verseit, nagyszerű zenéket, ha együtt lehetnénk…

Hallgassák meg most Haydn „Pacsirta” vonósnégyesét (op. 64, D-dúr) a Bartók vonósnégyes előadásában és olvassák szeretettel azt a kis írásomat, amelyet Merényi Judit előadásában hallhattak volna. Ezzel kívánok vidám időtöltést, élményeket otthonaikban is!

Madárkalandok

Az A3 meg a Bravo nevű gurulóút közti területről kell beszélnem. Tágabb értelemben a Ferihegyi nemzetközi repülőtér két futópályája közti részről, ahol természetesen rendszeresen és zajosan nyírják a füvet. Viszont tény és való, hogy kószáló ember, két lábon, ezen a területen nemigen fordul elő. Mindez a repülés érdekében és védelmében. De ki gondolná, hogy a bíbic érdekében is?

Ugyanis a bíbic rendszeresen feltűnt, ha guruló – és meglehetősen visongó – repülőgépünkből kinézünk. Nyugodtan ballagott, egyáltalán nem zavartatta magát. Pár hét elteltével már lestem őt, és legtöbbször meg is láttam a rövidre vágott fűben. Na de most figyeljetek! Egyik alkalommal – lassan gurultunk – a középvonalat jelző lámpácskák egyikén gubbasztott a bíbic, és hiába közeledtünk, nem mozdult, mint akit odaragasztottak. Elképedve ugyan, de kénytelenek voltunk megállni. Ekkor bíbicünk kelletlenül fölemelkedett, és a lámpa melegéből még négy kis bíbic követte őt a fűbe. Éljen az alkalmazkodás!

Hogy aztán később mi lett velük, nem tudom, de nyár közepére eltűntek. Csak remélem, hogy nemcsak a bíbic alkalmazkodóképes, hanem az ember is, és nem háborgatja kedves népségüket.

Csönd van a nyárban. Csak állunk a kertben, már majdnem sötét az este. De az átkúszó fény, amely mindent összeköt és felidéz, mögé áll. Lézerpillanat.

Csak állnak és várnak. Vár a kukorica (már lassan címerezni lehet), vár a napraforgó, várnak a fák, türelmesen. Mind, az öreg cseresznye, az almafa szerényen, és a nagyok, a juhar, a jegenye. A macska is áll, bár bogár után kap, de vár ő is. Hempereg a hűsítő, tiszta homokban, melyben mezítláb járni jó, selymes, mint a víz. Most langyosat lehel. Fanyar gyom- és szénaillat száll fel vele. Itt vagyunk. És várunk. Vagy talán utazunk?

Először csak két-három tücsköt hallok, külön-külön a szólamokat. Aztán többet, talán százat is, zsong a föld. Hallom a háttérzajt, ezer tücsök zenéjét, a csillagok háttérzaját, szétválaszthatatlanul.


Az oldal működéséhez sütit használunk.