Az Óbudai Társaskörben számos művészeti alkotás található. Több közülük az épület egykori felújításakor készült.

Korompay Katalin építész, a ház tervezője ezért a munkájáért Ybl-díjat kapott.

Bencze Lilla festőművész Óbudai Triptichonja az előcsarnokban látható. A három nagyméretű zománckompozíció közül kettő a tolóajtókat díszíti.

Zsigmond Attila formatervező és Szily Imre Balázs lámpái világítják be a tereket.

Az udvaron lévő, fejet formázó bronz csobogó Gulácsy-Horváth Zsolt szobrászművész munkája, mely az építkezés során in situ feltárt római vízelvezető kő fölé hajlik.

A megnyitás óta eltelt évtizedek során is bővült az itt látható művek sora.

Kiss Ilona művészkönyv-alkotó dobozműve Krúdy Gyulának állít emléket.

2008 óta láthatóak az alábbi alkotások:

Marosi László ötvösművész készítette el – nyugdíjba vonulásukat követően – a Merényi Judit igazgató és helyettese, Wéber Éva „örökös helyét” jelölő bronztáblákat a nagyterem két kiválasztott széke támlájára.

Szabics Ágnes képzőművész egyéni kiállítása alkalmából találta megfelelőnek fotóalapú munkájához az Óbudai Társaskör udvarra nyíló ajtajának üvegkazettáit.

Legújabb szerzeményünk a kamaraterem falát díszítő festmény, Werneske H. (M) munkája, amelyet Hofbauer Nepomuk János (1801-1841) rajza alapján készített 1937-ben. A nagyméretű zsánerkép a korabeli óbudai szőlődombokról készült veduta.

Vendégeink 2018. október 1-jén láthattak először fényfestést a Társaskör homlokzatán. Az egyre népszerűbb vizuális műfaj, a mapping egy új műalkotással gazdagítja az épülethez kapcsolódó képzőművészeti művek sorát. Alkotók: Kiégő Izzók

Az oldal működéséhez sütit használunk.