Elmarad - 10 éves az Anima Musicae Kamarazenekar

Mikor:
2020. június 20., 19:00
Elmarad - 10 éves az Anima Musicae Kamarazenekar



TÁRSASKÖRI KULTÚRKARANTÉN

A veszélyhelyzet miatt bizonytalan ideig az Óbudai Társaskörben is minden rendezvény elmarad, de mi sem szeretnénk, hogy kultúra nélkül maradjanak, így zenékkel, videókkal, cikkekkel készülünk az elmaradt programokhoz kapcsolódva.

Immár 10 éve, hogy az Anima Musicae Kamarazenekar 2010. június 20-án megtartotta bemutatkozó hangversenyét az Óbudai Társaskörben. A szinte elröppenő évtized alatt a „zene lelkéről” elnevezett kamarazenekar a Nemzeti Ifjúsági Zenekar 2018-2020 cím birtokosa és több nemzetközi verseny és hazai díj kitüntetettje lett, Budapest és Európa rangos helyszíneinek állandó szereplőjévé vált.

A kezdetekről és a zenekar otthonáról így ír G. Horváth László, a zenekar vezetője a Társaskör Emlék és emlékezet című kiadványába:
„Az Óbudai Társaskör már egész kis zenészpalánta korom óta fontos szerepet töltött be a hegedűs létembe, ez volt az első olyan hely, ahol a zeneiskolán kívül zenei közeggel találkoztam. Varga Karcsi bácsi Mozart Klubjai vezettek be a közösségi komolyzene első meghatározó élményeibe. Mégis a 2010-es zenekar-alapítás és az Anima Musicae Kamarazenekar bemutatkozó koncertje jelenti számomra azt a fókuszpontot, amitől tisztán érzem, életem egyik legfontosabb szakmai terepe az Óbudai Társaskör.(…) Álmaim a kezdetekkor megvalósultak, otthonra leltünk egy olyan helyen, a "vonós kamarazenekarok Mekkájában", ahol nap mint nap az ország legmagasabb szakmai színvonalával találkozva mégiscsak derűs, mosolygós arcokat látva lehet belső és külső nyugalommal dolgozni, alkotni.”

Egykor megfogalmazott ideájuk egy olyan zenei műhely létrehozása volt, melyben alapvető követelmény az európai szintű hangzás, a magyar zenei kultúra nemes tradícióinak folytatása, a nagy elődök értékteremtő példájának tisztelete, ugyanakkor a folyamatos megújulási szándék.
Ez utóbbira jó példa B.A.C.H. koncertsorozatuk Dinyés Somával, amely az előző évadban nagy sikernek örvendett:

Elképzeléseiket a mögöttük lévő évtizedben, kitartó munkával és nagy elszántsággal, maradéktalanul sikerült megvalósítaniuk. Mindemellett folyamatosan szem előtt tartják egyik legfontosabb küldetésüket: a kortárs zeneszerzők műveinek bemutatását és népszerűsítését.
A 10. születésnapi koncertjük, bizonyára felejthetetlen élményekkel gazdagította volna a közönséget, csak úgy, mint a 2016-os nyári koncertjük a Muzsika a kertben sorozatunkban, amelyből itt hallgathatnak meg egy részletet:

Az oldal működéséhez sütit használunk.