KORLÁTOK A FEJÜNKBEN

Mikor:
2019. október 16. - 2019. november 10.
Hol:
Óbudai Társaskör Galéria
KORLÁTOK A FEJÜNKBEN



korlatok a fejunkben meghivo rgb


A pszichológiai kutatások szerint immáron nem csak életközépi, hanem életnegyedi válságot is megkülönböztetünk, melyre szintén a talajvesztettség és a megkötöttség érzése a jellemző. Ezek a pszichénkben lévő folyamatok sokszor külső környezeti viszonyokkal kapcsolódnak össze, melyek -belülről nézve- indikátorként hatnak rájuk, nehéz azonban egyértelműen megállapítani, hogy a külső tényezők fokozódása és halmozódása, vagy az új élethelyzet okozta stressz felelős a bezártság érzetünkért. Valószínűleg a kettő egyszerre eredményezi a 21. századi ember tanult tehetetlenségét, amely a körülmények általi folyamatos kontrollvesztettségből fakadó kondicionálás okozta érzés. E révén pedig megtanuljuk a nehézségeket elfogadni és egyben képtelenné is válunk azok elkerülésére, elveszítve hitünket az eseményekre való hatás képességében. A kiállításon ennek az érzésnek a képzőművészeti feldolgozásával foglalkozom, keresve a határt a szükséges nehézségek és az önmagunk által a fejünkben állított korlátok között.

Molnár Judit Lilla

Megtekinthető hétfő kivételével naponta 15 és 19 óra között.

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

NKA logo 2012



Az oldal működéséhez sütit használunk.