NÉGY SZERZŐ, KÉT ELŐADÓ

Mikor:
2018. június 4., 19:00
Hol:
Till Ottó-terem
NÉGY SZERZŐ, KÉT ELŐADÓ



Másik János – zongora, gitár, bandoneon, ének
Kovács Ferenc (Öcsi) – hegedű, trombita, ének

Cseh Tamás, Leonard Cohen, Másik János és Kovács Ferenc szerzeményei

Cseh Tamás dalai kihagyhatatlanok, ha Másik János lép színpadra. Ezek a kultikus dalok egy generáció életérzését fogalmazzák meg. A ma már szintén halhatatlan kanadai költő-zenész, Leonard Cohen dalai ugyanígy megérintik a magyar szíveket. Másik János egészen széles zenei spektrumban mozog otthonosan: Zeneakadémiát végzett, de dzsessztanszakra is járt, underground zenészként lett ismert, filmzenéket írt, színészek lemezéhez komponált zenét. Élvezi a sokszínűséget, a zene szinte minden területéről hív partnereket, most a nagyszerű dzsesszzenészt, Kovács Ferenc Öcsit választotta. A sokszínűség igénye közös a két zenészben. A Zeneakadémián megszerzett diploma után több szimfonikus zenekarban játszott, emellett azonban egyéb zenei műfajok megismerésére is hangsúlyt fektetett Kovács Ferenc Öcsi. A népzenétől a kortárs zenén keresztül a dzsesszig minden komolyan érdekli, pályája során számos kortárs alkotóműhely munkájában vett részt. Dolgozott többek között a 180-as Csoporttal és Szabados György MAKUZ együttesében, alapító tagja volt a Budapest Ragtime Bandnek, játszott Dresch Mihály kvartettjével és a Balogh Kálmán Gipsy Cymbalom Banddel. Ma saját szerzeményeit is elhozza a Társaskörbe. A nagy sikerre való tekintettel megismételjük januári koncertünket.

Szőke Cecília

Belépőjegy egységesen: 2000 Ft

jegyvasarlasgomb

 



Az oldal működéséhez sütit használunk.