BAROKKPLUSZ

Mikor:
2018. május 30., 19:30
Hol:
Till Ottó-terem
BAROKKPLUSZ



A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje

Koncertmester: Tfirst Péter

Telemann: Les nations – szvit
Geminiani: La Follia
Vivaldi: a-moll versenymű két hegedűre, RV 522
Közreműködik: Tfirst Péter, Király-Domány Bernadett – hegedű

***

Dragony Tímea: Gwethyr
Händel: D-dúr concerto grosso, op. 6/5

A már hagyományosnak mondható zeneakadémiai bérletsorozat és a gyerekkoncertek mellett a Liszt Ferenc Kamarazenekar az idei évadban folytatja BarokkPlusz koncertsorozatát. Az ennek keretében szervezett koncertek érdekessége, hogy a műsorban a legnagyobb barokk mesterek művei mellett egy-egy kortárs magyar darab is helyet kap. A szerző, Dragony Tímea így ír művéről:
„A kelta mitológia által ihletett programzenei sorozatom kilencedik darabja a Gwethyr című kompozícióm. A ciklus kelta isteneket, történeteket mutat be, „tesz hallhatóvá”.
A sorozat szimfonikus zenekari darabja, a Crann Bethadh, a kelta életfa. E vonószenekari mű a kelta életfa felső világát és uralkodóját, Gwethyr istent, varázslatait, mágiáit, harcait, istenekkel való szakrális világát mutatja be. Az Égi világ megfelel a Mennyországnak, a Napnak, a Holdnak, istenek és istennők lakhelyének. A kiteljesedő, expresszív darabot eltérő karakterek, tempók, változatos hangszínek jellemzik tükrözve a kelta istenek misztikus és erőteljes világát.”

Belépőjegy egységesen: 3500 Ft

jegyvasarlasgomb

Rendező: Liszt Ferenc Kamarazenekar

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

NKA logo 2012



Az oldal működéséhez sütit használunk.