TEHETSÉGMAFFIA*

Mikor:
2017. május 15., 19:00
Hol:
Till Ottó-terem
TEHETSÉGMAFFIA*



Bachtól Bartókig
Szabadi Vilmos koncertsorozata tanítványaival

Közreműködik:
Kocsárdy Nikolett, Kondorosi Karolina, Kruppa Bálint, Mariko Kitatani, Van Hoang – hegedű
Megumi Shimanuki, Taraszova Brigitta – zongora

Beszélgetőtárs: Mohácsi Szilvia

Bach, Bartók, Mozart, Ravel és Saint-Saëns művei

Szabadi Vilmos Liszt-díjas előadóművész és tanár, az általa szerkesztett koncertsorozat keretében ezúttal tanítványait mutatja be.
Miután több mint harminc éve tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, nagyon sok fiatal művészpalántát segített már az útkeresésében. Szabadi Vilmos szándéka lehetőséget adni arra, hogy ezek a fiatalok jelenlétükkel az intézményen kívül is gazdagítsák a koncertéletet, ezáltal is a zene és az együttmuzsikálás szeretetére buzdítva őket. Ebben a sorozatban három ország három együttesét mutatja be, vagyis alkalmanként három fiatal és tehetséges művészt ismerhetünk meg. Japán, Finnország és Magyarország szülöttei ők. Közös bennük, hogy mindannyian a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanulva értették meg a küzdelem, a kitartás és a munka iránti alázat szükségességét.  A sorozat utolsó koncertjén japán és magyar tanítványok lépnek fel.

Belépőjegy: 1400 Ft, diákjegy: 700 Ft
jegyvasarlasgomb

Jegyfoglalás: ITT



Az oldal működéséhez sütit használunk.