AZ "A CAPPELLA" ARCAI – A SOHARÓZA KONCERTJE

Mikor:
2016. november 20., 19:00
Hol:
Till Ottó-terem
AZ



A Halas Dóra által alapított Soharóza 2008 óta létezik és mára improvizációs kórusból egy műfaji keretek közé nehezen besorolható, afféle interdiszciplináris társulattá alakult. Zenei eszköztárukban ma ugyanúgy megtalálhatóak a klasszikus kórusművek, mint az elektronikus alapokra helyezett popdalok, de az improvizációs gyökerek is megmaradtak a repertoárban. A társulattá válás felé vezető úton a klasszikus kórusokra jellemző statikusságot eredetileg sem követő csapat előadásaiban egyre fontosabb szerepet játszik a mozgás, amire jó példa a szeptemberben a Trafó évadnyitóján zajos sikerrel bemutatott Tabu kollekció című extrém divatkoncert, ahol a tagok éneklő modellekként vonultak fel a kifutón. A műfaji sokszínűség mellett a társulat életében egyre fontosabb szerepet játszik a közösségi zeneszerzés is, amelyben az (egyébként többségében nem zenész végzettségű) tagok Halas Dóra vezetésével egyre több lehetőséget kapnak akár teljesen önálló projektek létrehozására is (pl. a szintén szeptemberben is játszott Közös képviselet). A Soharóza a terekkel is szívesen kísérletezik, így a nyílt utcától elkezdve a törökfürdőn és barlangon át a bérházig bárhol beléjük futhat az ember.

Az Óbudai Társaskör által szervezett, Az "a cappella" arcai című sorozat részeként a Soharóza a kóruszene extrém lehetőségeit kívánja megmutatni a közönségnek. Amire számítani lehet: különböző kórusimprovizációs bemutatók; mozgással egybekötött éneklés, ahol a kettő egymásra oda-vissza hat; illetve néhány izgalmas és extrém gyöngyszem a kóruszene világrepertoárjából, mint amilyenek a 20. század második felében megjelent, grafikus (rajzolt) kottákra épülő művek. A Soharóza kifejezésmódjában zenének minősül minden akusztikai hang, ennek megértéséhez és megszeretéséhez pedig a társulat segítséget is nyújt: az énekesek játékos formában és rövid magyarázatokkal kiegészítve prezentálják azt, hogy miként alakul át bárminemű hang, zaj, kiáltás, repetíció együttesen és egyénien absztrahálva dallammá, ritmussá és zenei formává.

Belépőjegy: 1200 Ft, diákjegy: 600 Ft
jegyvasarlasgomb
Jegyfoglalás ITT

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

NKA logo 2012



Az oldal működéséhez sütit használunk.